Figyelem! Felnőtt tartalom!

Beszél egészségügyi fodrászok szívében

Barack Obama egykori demokrata elnök óta először látogatott a Fehér Házba. Joe Bidennel tartottak egy közös, egészségüggyel kapcsolatos rendezvényt, ahol Barack Obamát megrohamozták az emberek, és ezután már senki sem volt kíváncsi a jelenlegi elnökre.

Biden csak áll kínosan, miközben őt szó szerint kerülgetik az emberek. A negyedéves gúnyosan elmosolyodott. Szótlanul méregette egy darabig az újoncot, aztán kurtán fölnevetett, s odavetett két szót, ilyesfélét: "Nna!

A negyedéves arca fehérből vörösbe váltott. Ordítani kezdett, egészen más hangon, amiből nyomban kiderült, hogy eddig voltaképpen csak elnézően tréfálódott velünk. Ha be nem fogja a pofáját, hát ellátom a baját ennek az egész koszos újoncbandának!

A kurva istenit az anyjának! Valamennyien megrettentünk, talán a szokatlan, durva káromkodásaitól, de talán inkább attól, hogy még dühöngésében is meg tudta őrizni valahogyan a vészjósló nyugalmát.

magas vérnyomás orrvérzés okozza

Dermedt csönd támadt, ahogy elhallgatott. Tisztán hallatszott lentről a labda ütemes döngése és messziről a kürtös lankadatlan trombitálása, ramm-tara-ramm-tata pamm-papa-pamm, nem kap rétest estére Ezt az ijedelmet és mozdulatlanságot most váratlanul egy másik társunk törte meg. Félénknek látszó, lányos arcú fiú volt; kicsit mereven odalépett a negyedéves elé, és teljes komolysággal így szólt: - Isten nevét hiába fel ne vedd.

A hibásszemű elképedve fordult feléje. Most elvesztette a nyugalmát. Dadogni kezdett. Csak annyit értettünk belőle, hogy ránk káromkodik, ilyen-olyan újoncok, aztán hirtelen sarkon fordult, és kivágtatott a hálóteremből. Valaki felnevetett. A szomszédomhoz fordultam, és kissé nyugtalanul megkérdeztem: "Mit akar ez velünk? Medve Gábor az ablakban könyökölt egyedül. Egy másik társunk, egy sűrű szemöldökű, széles szájú fiú odafutott az üveges ajtóhoz, és utánanézett a negyedévesnek kíváncsian.

Aztán odalépett a lányos képű újonchoz, s mosolyogva, udvariasan megkérdezte tőle: - Téged hogy hívnak? Nem mosolygott vissza a sűrűszemöldökűre. Hamvas, gyengéd rajzú arcán közöny tükröződött.

Hasított szeme volt, mint két megnyílt mandula, s a hosszú pillái alól tartózkodó hűvösséggel nézett társára. Tóth Tibor csodálkozó arcot vágott. Én is odanéztem, a szomszédom is odanézett, még Medve Gábor beszél egészségügyi fodrászok szívében hátrafordult az ablakban. Tóth Tibor megismételte, amit mondott, dacosan, de nem ellenségesen. Volt ugyan egy kis szemtelen vonás süldőlány-arcán, mégis nyilvánvalónak látszott, hogy nem tréfál. A sűrű szemöldökű fiú erre nem tudott mit mondani.

"Elnézést, most nem tudok beszélni, éppen életem utolsó napjait forgatjuk"

Zavartan állt egyik lábáról a másikra, amikor szerencsére visszaérkezett a mosdóból az a cigányos hajnövésű társunk, aki a felvételi vizsgán olyan folyékony és értelmes feleleteket adott. Törülközőt, szappant tartott a kezében, és egyenesen hozzájuk lépett, látván, hogy történt valami. A másik felelt helyette: - Hát te nem voltál bent?

Csak megmosdottam egy kicsit magas vérnyomás esetén repülhet mondta. Aztán, amit egyikünk sem tett, kezet nyújtott, és bemutatkozott: - Czakó Pál. Délelőtt már hallottuk egymás nevét, de még nagyon meg voltunk illetődve, s nemigen figyeltünk ilyesmire; bár most az volt az érzésem, hogy emlékszem erre a névre. Czakó sorra bemutatkozott valamennyiünknek.

Ledobta ágyára a mosdófelszerelését, s úgy, ahogy volt, meztelen felsőtesttel odalépett az én szomszédomhoz is. A szeplős, puha fiú kiegyenesedett, ugyanis időközben megint előhúzta útitáskáját az ágy alól, kiszedte belőle a keménypapír dobozt, kivett egy újabb süteményt, megette, visszarakott mindent, dobozt a táskába, táskát az ágy alá, és Czakó éppen akkor ért oda hozzá, amikor a biztonság kedvéért még egyszer lehajolt, hogy kipróbálja, jól bezárta-e a bőröndöt.

Kiegyenesedett tehát. Nem volt kövér, csak puha. Nyakszirtjén a katonazubbony magas gallérjából kiállt két fehér vászoncsík, annak a keményített pántnak a két vége, amelyet Bognár tiszthelyettes "nyakszegély"-nek nevezett.

Mi újoncok ugyanis nem nyári zsávolyruhát beszél egészségügyi fodrászok szívében, hanem rézgombos, fekete posztó "waffenrock"-ot és fekete posztónadrágot, természetesen hosszúnadrágot, amilyenben még soha nem jártunk.

Pedig szép, meleg ősz volt, azaz tulajdonképpen még csak nyárutó, de itt a hegyek közt kissé már őszies volt az ég. Medve Gábor ezt az eget nézte az ablakból. Legalábbis a kézirata, amit harmincnégy év múlva elküldetett nekem, így kezdődik, egyes szám harmadik személyben: 2 "A hálóteremnek három irányba néztek az ablakai, délnyugatra, északnyugatra és északkeletre. A nap már lebukott a hegyek mögött, de még nem volt este. Egyáltalán nem volt este, majdnem világos nappal volt.

A napot csak eltakarták a Keleti Alpok nyúlványai, de voltaképpen még nem szállt le. Tisztán meg lehetett különböztetni odalent a színeket, a lombok zöldjének többféle árnyalatát is.

Csak a főalléba kezdett betelepülni lassacskán az esti sötétség, amelyet a fasor gyéren elhelyezett vasoszlopos lámpái sem tudnak majd eloszlatni. Erős hegyi levegő mart jólesően M. De még nem volt este, csak leszállt a nap a hegyek mögé. Közel kilencszázszor fog még így leszállni a nap az Alpok nyúlványai mögé, de ő soha többé, vagy legalábbis rettenetesen sokáig nem beszél egészségügyi fodrászok szívében látni, amit néz.

Hírkeresõ - a legnagyobb hírportál

Az imént is megzavarták egy kis időre létezése természetes rendjét, amikor egy félszemű, zöldesszürke nyomorék berúgta az ajtót szörnyű és érthetetlen »Hejnakker! Bár a jelenség négy-öt perc alatt szerencsésen lezajlott, M. Vagy egy negyedóráig nem érezte a messzeséget, a távlat összeszűkült, egyszerűen nem látta se a hegyeket, se a parkot, se a levegőeget, vagyis mindazt, ami ott volt előtte.

Ahogy az érzékei lassan-lassan mégis ocsúdtak, először a gyakorló kürtöst kezdte hallani újra, a ramm-tararamm-tata recsegést, amit eddig jóakaratúan kissé érdekesnek osztályozott, de most, ahogy a Hejnakkert ordítozó jelenség körül magatehetetlenül körbetopogó gondolatai gépiesen átvették a trombitaszó ütemét, vagy talán fordítva, beleindázták magukat a rézkürt hamis zengésébe, most ez is kissé ellenséges értelművé vált, s lefoszlott beszél egészségügyi fodrászok szívében a kellemes érdekesség.

De a hegyek közé leszálló alkonyatot lassacskán megint látni kezdte, s még nem tudta, hogy soha többé, legalábbis ezzel a mai szemével soha többé nem fogja látni. Czakó, aki mindnyájuknak bemutatkozott, úgy jött-ment, vetkőzött, mosdott, rakosgatott, mint aki máris teljesen otthonosan érzi magát. Kapkodva dobálta a holmiját, s a zubbonya leesett a padlóra, és bepiszkolódott. Czakó előszedett egy ruhakefét, beszél egészségügyi fodrászok szívében kefélni kezdte a fekete katonazubbonyt.

De a sokféle ismeretlen dologban sok érdekességet is látott, ellentétben Czakóval. Észrevette például a főlépcsőház faburkolatos falán kiakasztott képeket, a beüvegezett, színes olajnyomatokat, amikkel a folyosók is tele voltak. Az egyiket meg is jegyezte magának, mert furcsa volt. A földszint és az első emelet között, a jobb oldali lépcsőszárny fordulójában lógott; elolvasta a címét: »Tulp tanár anatómiája. Amíg sorsukra vártak ott délelőtt, ezeket a tájképeket, mértani idomokat, pompásan árnyalt, felborult réz gyertyatartókat nézegették.

A csobogó víz, a fűzfa vastag törzse, de különösen a kis palló, a két szál igazán fából való, érzékelhetően fából való, jól eltalált deszkapalló tetszett neki módfelett.

Megnézte az aláírást: »Amadeus Krause. Militär Unterrealschule. Egyébként ezen az esztrádon is állt két terített asztal, mert a teremben, akármilyen hosszú volt, nem fértek volna el másképpen háromszázhúszan. Ezen az első napon persze csak három asztalnál volt terítve, az újoncoknak és a visszamaradt felsőbb éveseknek, a többiek - a zászlóalj, ahogyan nevezték - még nem vonultak be. Érdekes volt, hogy kapcát kaptak és hosszú szárú alsónadrágot, madzaggal a végén.

A madzag sajnos mindig kioldódott, a kapca pedig összegyűrődve előrecsúszott a bakancs orrába. Elégedetten gondolt arra, hogy ezentúl már mindig hosszúnadrágban jár majd, mint a felnőttek. Egész délután örült a hosszúnadrágjának, még este is, még másnap délelőtt is. Persze nem egyfolytában örvendezett neki, hanem több ízben eszébe jutott a dolog, újra meg újra; számon tartotta a hosszúnadrágját másnap késő délutánig; attól fogva aztán soha többé életében.

Kicsit nehézkesen rakosgatta a lábát az összegyűrődött kapcák miatt, ahogy mentek lefelé a vacsorához, rendben, kettesével, ahogyan a nikotinos bajuszú tiszthelyettes felállította őket. A szomszédja megbökte: - Az mi lehet ott? A lépcső az első emeletre fordult velük éppen, s szemközt, egy félig nyitott ajtóból langyos fénysáv esett a hosszú folyosóra.

A szobából nem láttak egyebet, mint a magas könyvespolcok szélét; a felső résznek üveges ajtaja volt. Bognárnak sárga volt a bajusza a nikotintól, és Vas megyei tájszólással beszélt, illetve kiabált, mert mindig kiabált.

Bognár nemcsak goromba volt, hanem szinte szakadatlan görcsös lázban rángatózott a türelmetlen embergyűlölettől. Sajátságos módon aránylag hamar meg lehetett szokni. Annak a társuknak volt igaza, aki azt mondta, hogy szertár. A lépcsők szélesek voltak; két szárnyban indultak fölfelé, s két emelet közt a fele úton szembefordultak és egybeolvadtak. A fokok alaposan ki voltak kopva, különösen a földszint és az első emelet vérnyomás idegesség. Ebben is volt valami érdekesség, mint a »Tulp tanár anatómiájá«-ban.

Aztán a földszinti folyosó ételszagát beszél egészségügyi fodrászok szívében megjegyezte. Vacsorakor egészen más volt az étterem, mint délben. A bolthajtások élesen kirajzolták árnyékaikat, s mivel csak a négy utolsó lámpa égett, a terem nagyobbik része homályba veszett.

A zenekari emelvényen ültek, a császár fehér egyenruhás, életnagyságú, fiatalkori képmása alatt. Sajtos metéltet kaptak, de csak piszkálgatták az ételt, Czakó kivételével, aki rendesen megette, amit kivett. Kénytelen vagyok megszakítani M. Vagyis Medve Gáborét, hiszen már úgyis beszél egészségügyi fodrászok szívében a nevét.

Persze lehetséges, hogy magas vérnyomásból felépült emberek egészen önmagáról beszél, amikor M. Szebek Miklós magyarázta egyszer nekem, hogy a regényírók milyen bonyolult módon kotyvasztják össze hőseiket önmagukból és még egy csomó más, eleven vagy holt ismerősükből.

Én azonban nem vagyok regényíró, hanem festő, és csak a magam módján tudom kiegészíteni és kikerekíteni Medve kéziratát. Ezért vagyok kénytelen megszakítani itt, és közbeszúrni egyet-mást. Nem jó az arckép. Akárkit is akart ábrázolni ezzel az M. Lehet, hogy parlagi módon belekontárkodom a művébe, de hát azt írta, hogy csináljak vele, amit akarok.

Tovább a rovatra egyik átlagos napján a pályakezdő, de már akkor is népszerű budapesti kozmetikus, Gabriella szokása szerint szimultán dolgozott két vendége arcán. Egyikük szempilláját koromfeketére festette, miközben a másik vendég arcán időzött az illatos pakolás. A serény munka közepén egy fotós férfi toppant be a Petőfi Sándor utcai szépségszalon felső szintjén található kozmetikába, és udvariasan érdeklődött, hogy készíthet-e pár felvételt. Gabriella beleegyezett, majd sok évre el is felejtette, hogy mindez megtörtént.

Márpedig az én festőszememnek nagyon hűtlen ez a portré. Ugyanis leginkább csak ő volt, Medve Gábor volt az, aki piszkálgatta az ételt. Már az ebédnél is finnyásan turkált benne, a felét otthagyta. Azt sem mondhatnám, hogy derűs érdeklődéssel nézegette a színes kis reprodukciókat a falon, a "Tulp tanár anatómiájá"-t, a rajzokat, mi beszél egészségügyi fodrászok szívében.

Vagy hogy élvezte a hely érdekes újszerűségét. Körül sem nézett jóformán, legfeljebb kikönyökölt az ablakba. Délelőtt, a felvételi vizsga befejeztével az egyik földszinti szobában el kellett vonulnunk egy orvosezredes előtt, anyaszült meztelenül.

Az orvos ránk pislogott csiptetője mögül, megnézte a torkunkat; egy két részre osztott fatartóból kivett egy kávéskanalat, a nyelével lenyomta az eléje lépő fiú nyelvét, aztán a kanalat visszadobta a tartó másik rekeszébe. Mindnyájan szégyelltük magunkat így teljesen meztelenül; a szép Tóth Tibornak belepirult a füle; Eynatten Vincére kétszer is rá kellett szólnia az egészségügyi altisztnek, aki az orvost kísérte, hogy no, gyerünk, tolja már le az alsónadrágját; ahogy ott topogtunk mezítláb a piszkos padlón, ami még beszél egészségügyi fodrászok szívében bántotta az embert, ahogy ott facsargattuk kínosan a könyökünket, vagy takargattuk sovány kis ágyékunkat, valamennyien éreztük a kiszolgáltatottság gyalázatát; de Medve Gábor valósággal merevgörcsöt kapott ettől az egésztől, és utána teljesen megnémult.

Fent, a rajzterem előtt, ahol a ruhakiosztásra várakoztunk, megszólítottam. Igazán barátságosan mondtam neki valamit, de foghegyről válaszolt csak, és elfordult. Valahogyan a szeme barnasága tetszett nekem, bizalommal töltött el. No, gondoltam, hát ha ilyen pökhendi, ha ilyen gőgös és beképzelt, hogy még beszélgetni is röstell velem, akkor maradjon magának. Majd megjön holnap a többiekkel Halász Petár, az én legjobb barátom. Nem is bántam, amikor nagy sokára beszólítottak bennünket a ruharaktárba, nem is nagyon bántam, hogy ráförmedtek Medve Gáborra.

Az egyik asztalnál sietősen kezünkbe nyomtak egy csomó fehérneműt; aztán egy másik altiszt intett az embernek, "Álljon ide! Ruhadarabok repültek a hosszú asztalra, s egykettő, lóhalálában át kellett venni valamennyit. Medvének úgy tele lett a keze, karja, válla, hogy amikor végül egy pár bakancs repült feléje, azt már sehogyan sem tudta elkapni. Vagy talán nem is akarta, mert a talpát kellett volna megfognia, s ehhez túl kényeskedő volt.

Pillanatnyi szünet támadt, az egész adogatás, dobálás, kapkodás szélsebes üteme elakadt.

A törlés kéréséig Továbbá, ha Ön reklámüzentet kap tőlünk az e-mailben, emlékeztetni fogjuk Önt arra, hogy bármikor lehetősége van korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen leiratkozni. Sütik és web beacon-ok, névtelen információk a weboldalaink használatán keresztül A femcafe.

Az asztal mögött működő negyedévesek közül ketten felegyenesedtek, s nézték Medve Gábort. Az altiszt is felegyenesedett, és csípőre tett kézzel nézte a fiút. Beszél egészségügyi fodrászok szívében gorombát akart mondani, de aztán inkább jóindulatúan csak rámordult: - No!

Medve végre megértette, hogy itt senki sem fog segíteni neki; odébb rugdalta hát a bakancsát, hogy ne legyen útban. Én már észrevettem, hogy itt mindnyájunkkal olyan hangon s olyan hangsúllyal beszélnek, mintha a világ hülyéi lennénk, kétbalkezes, ügyefogyott, bamba tökfilkók.

Medve azonban zavarba jött ettől, szinte pánikot kapott, és tényleg ügyetlenkedni kezdett rögtön. Láttam rajta, hogy őt is éppen ez bántja, ez a félreértés: kipellengérezik mint mulya élhetetlent, holott ő egészen normális ember.

Láttam rajta, hogy bánkódik, de nem sajnáltam.

hogy a magas vérnyomás mennyire veszélyes az emberekre

Haragudtam rá előbbi felfuvalkodottságáért. Vacsora után a hálóteremben Bognár tiszthelyettes lepedőket és párnahuzatokat osztott ki. Előbb mindenkit a helyére parancsolt, aztán egy papírról neveket kezdett felolvasni. Vesztemre velem kezdte: - Both Benedek! Valahogy így mondta: "Bót-h Bánedék.

Közfodrász projekt és szabadfogas akció

Bognár leeresztette a papírt, és káromkodott egy sort. Erős dunántúli kiejtéssel beszélt. Megmagyarázta, hogy mit kell tenni, ha valakit a nevén szólítanak, aztán újrakezdte a névsort. Valahogyan vigyázzba is kellett volna állni hozzá, de éreztem, hogy nem sikerült eléggé a dolog. Mindenestől, kissé szégyelltem csinálni, őszintén szólva. Furcsán hatott ez a lelkes kiáltás, úgyhogy valamennyien önkéntelenül feléje fordultunk, holott már tudtuk, hogy nem szabad mocorogni, nézelődni.

A tiszthelyettes azonban csak Eynattenre ripakodott rá.

magas vérnyomás miatt tilos

A nevét persze kicsavarta, de meglepetés volt, hogy tegezte. Hamarosan kiderült, hogy ez csak amolyan költői tegezés, mert hozzátette rögtön: - Sétafikálni van esze, de ezt még nem bírta megtanulni!

Halkan kezdte, s minden szótaggal feljebb hágott a hangja. A végét már üvöltötte, érthetetlen gyalázkodással zárva le a témát, "szerencsétlen" vagy hasonló, illetve csúnyább szóval, melyet hadarva ordított, aztán átmenet nélkül lecsillapodva, természetes hangon folytatta a nevek olvasását: - Formes - aztán: - Orbán.

Parancs, parancs, parancs, mondták, s Bognár csak Tóth Tiborra nézett fel a végén. Kiosztotta az ágyneműt. Azt gyakoroltuk, hogyan kell bevetni az ágyat.

Hírkeresõ - a legnagyobb hírportál

Tökéletesen egyformára kellett volna sikerülniök, de a dolog nem nagyon ment. Bognár végtelen türelemmel újra meg újra szétdobatta velünk az ágyat. Még Czakó munkájával sem volt megelégedve. Nem sikerült egyformára ágyaznunk. De máskülönben is, azt vettem észre, hogy sajnálatos módon valahogyan mi magunk sem voltunk eléggé egyformák, még ha ugyanazt csináltuk is, ugyanabban az öltözetben.

Ahányan voltunk, annyiféleképpen állt rajtunk az egyenruha. Czakó katonásan akart festeni a rézgombos, fekete zubbonyban, de a nadrágja túl hosszú volt, és harmonikaszerűen ráfeküdt a bakancsára. A lányos arcú Tóth Tibornak szerencséje volt, úgy látszik, mert olyan jól illett rá a zubbony, nadrág, mintha rászabták volna.

Ez a nap jól kezdődik! - Frissítők éjszakázás után

Eynatten a bő gallérjában úgy festett, mintha egy hordóban fuldokolna, melyben sem elmerülni nem tud, sem kimászni nem képes belőle. Formes Attilának szintén kiállt a gallérjából a nyakszegélye két csücske, mint Orbánnak, mégsem hasonlított a süteményt majszoló, puha fiúhoz egy szikrát sem.

Medve Gábor elég semlegesen viselte az egyenruhát. Bár az ő zubbonyának, nadrágjának és sapkájának is megvoltak a jellegzetes egyéni sutaságai - vállánál a posztó buggyot vetett, nadrágja a térdénél feszült, az ülepén lógott kissé, sapkája majdnem egyenes vonalban simult a homlokára, az enyhe tompa szögű vé betű forma helyett - mégsem hatott nevetségesnek benne.

Valahogyan nem jellemezte őt, hogy milyen ruha van rajta; mintha neki is mindegy lett volna, s mintha figyelő dióbarna szeme egymagában olyan döntő és teljes képet adna külsejéről, hogy minden egyéb benyomás nyomban semmivé válik ehhez mérve. Magas vérnyomás köles kezelése látszott, ahogy ott küszködtünk az ágyazás tudományával.

Az unalom, Bognár tiszthelyettes zajos hangjának és jámbor földművesarcának egyhangúsága engem is kifárasztott; meg is értettem volna tehát, hogy Medve elálmosodott; a kéziratában azonban mást mond. Fiatal állat, ha új helyre kerül, kutya- vagy macskakölyök viselkedik ilyen rendkívül tartózkodóan s ilyen indokolatlan, túlzott óvatossággal. A folyosók, a deszkapadló, a Bognár nevű tiszthelyettes és a hegyi levegő szagán kívül önmagán is érezte az idegen szagot, az egyforma, fekete posztóruhák szagát.

Nagyon jól tudta persze, hogy milyen túlzott és indokolatlan ez a kölyökkutyához illő gyávasága. A lehangoló gorombaságok s apróbb sérelmek, amik érték, kissé bántották ugyan, de egykettőre túltette magát egyéni bajain, csakúgy, mint a többiekkel megesett méltatlanságokon, mert megértette, hogy mindez alapjában véve csak megtisztelő és felemelő rájuk nézve. Itt felnőttnek tekintik őket, s ha nyers férfiassággal bánnak velük, hát el kell viselni a dolog kellemetlen részét is, mert a játék sokkal valódibb és sokkal izgalmasabb a sokszor képmutató, pipogya, álszent civil világnál, amelyben eddig éltek, s amelyben egyébként ráadásul szintén akadt már dolga goromba tanárral, tanítóval, házmesterrel.

Egyszóval, jóllehet néhányszor el-elszontyolodott M. Mindent egybevetve, csupán egy komoly baj volt itt, és ez este derült ki. Az árnyékszéktől nagyon undorodott. Az olajos kátránnyal bekent faldarab tövében a lefolyó nem működött tökéletesen, s a tágas helyiség kőpadlója imitt-amott mindig csúszós volt. A három fülke pedig olyan mocskosnak és utálatosnak hatott, hogy M. Nem bírta rászánni magát, hogy leüljön a deszkára; s ha arra gondolt, hogy ezentúl mindig ezt kell majd használnia, el sem tudta képzelni, mi lesz vele.

De mire visszacsoszogott ormótlan kincstári papucsában a hálóterembe, ezt is elfelejtette. Álmos volt; a szomszédja, Czakó élénken fecsegett neki, nyájas és bőbeszédű fiú volt, s folyton vígan hunyorgatott, kacsingatott rá beszéd beszél egészségügyi fodrászok szívében, mint akik pompásan értik egymást, pedig láthatta, hogy M.

A szalmazsákos ágy hűvös volt, és nagyon jóleső. Beszél egészségügyi fodrászok szívében tiszthelyettes kiabált valamit, eloltották a lámpákat, csak két halvány fényű éjszakai lámpa maradt égve a mennyezeten, a nyitott ablakokon beáradt a csillagos éjszaka és a lassú, bánatos kürtszó odalentről.

Mire elfújták természetes szívgyógyszerek takarodót, Czakó már aludt. Hűvös volt az este. Kényelmesen befészkelte magát, jobb oldalára fordulva, ahogy mindig aludni szokott.

A szeme már előbb leragadt, s most kezdte kikapcsolni gépiesen tudatának különböző élességű fényszóróit. Már hét reflektort eloltott az agyában, s akkor vette észre meghökkenve, hogy még mindig nappali világosság van a fejében: teljesen éber. Nem tudta pontosan, hogy mire gondol, mert nem figyelt rá, kikapcsolt már minden figyelmet a fejében; csak azt tudta, hogy teljesen ébren van, és hogy jár tovább az esze.

Így hevert az ágyában sokáig; egyszer, talán órák múlva, vonatfütyülést hallott messziről; aztán valahára mégiscsak elaludt. Nemegyszer elképesztett vele, hogy milyen bámulatos pontossággal emlékszik vissza ősrégi dolgokra a legapróbb részletekig; holott az én emlékezőtehetségem sem mindennapi.

Az írásait pedig, különösen korábbi elbeszéléseit, olyan felfokozott, szinte embertelen, már-már megengedhetetlennek tűnő, szörnyeteg őszinteség jellemzi, hogy némelyik kritikusa modorosságnak bélyegezte, jóllehet igazságtalanul. De beszél egészségügyi fodrászok szívében azon a szeptemberi napon Medve csakugyan valamiféle férfiasan vonzó, a gyerekkorunknál valódibb és izgalmasabb világot sejtett vagy remélt itt találni, ahogyan írja, akkor sokkal jobban különböztünk egymástól, mint hittem volna.

Én nem vártam semmi effélét, és nem éreztem képmutatónak vagy férfiatlannak az otthoni dédelgetéseket, babusgatásokat. A kényeztető és elfogult anyai szeretetet nagyon rendjén valónak tartottam, sőt, csakis ezt tartottam rendjén valónak, semmi mást. Még ma sem tudok okosabbat mondani, csak azt, hogy soha függetlenebb, magányosabb, méltóságosabb, egyszóval férfiasabb életet nem éltem, mint tízéves koromig.

Hajnalban, amikor a hálóteremben megszólalt a két csengő őrjöngő ébresztője, bizony szívesebben vettem volna Bognár tiszthelyettes ordítása helyett az otthoni gyengéd nógatásokat, az álomból való szelíd felcirógatást s a forró teát, a kész reggelit. Negyed hat volt, még alig kelt fel a nap. Kapcát, cipőt, nadrágot rángattunk magunkra, törülközőt a derekunk köré, és "jobbra át! Bognár az ajtóban állt, s egy kék kannából lila folyadékot töltögetett sorra mindnyájunknak a jobb kezünkben tartott nikkelpoharunkba, ezzel kellett torkot öblögetni.

Hipermangánnak hívták. A mosdóban széles bádogvályú futott körbe három falon, konyhai rézcsapok hosszú sora alatt. Orbán ímmel-ámmal mosakodott, kedvetlenül, Czakó olyan hevesen csapkodta magára a vizet, hogy még engem is összefröcskölt, pedig három csappal odébb álltam. Felhőtlen, tiszta volt az ég.

Hogyan működnek a vendégértékelések?

Normális vérnyomás és pulzus óra múlva levonultunk az étterembe.

Jó tiszta szaga volt az óriási étteremnek: gőzölgő, nagy csésze kakaót kaptunk és egy-egy friss, fehér cipót. A reggeli jó dolog volt. A hipermangán semleges. Beszél egészségügyi fodrászok szívében ébresztő rossz.

Világos volt előttem minden. Ha Szeredy akkor kért volna tanácsot tőlem, habozás nélkül feleltem volna neki. Még értettem az életet. Akkor reggel még tudtam a világ rendjét, és értettem az egész életet; csak estefelé kezdtem először nem érteni.

Szeredy Dani egyébként - ha már szóba hoztam őt megint - azt a harmincöt esztendőt, ami azóta eltelt, sommásan "fölösleges viszontagságok"-nak nevezte. A Magdáját indokolta nekem a Lukács fürdőben, noha én még egy szót sem szóltam, és az arcomról sem olvashatott le sem helyeslést, sem elítélést.

Aztán próbáltam lefordítani angolra, hogy hátha úgy több értelme van: - Superfluous experiences - mondtam rossz kiejtéssel. Ezen sem vesztünk össze. Fölösleges viszontagságok? Vállat vontam. De valamit már kellett nyilatkoznom érdemben is a kérdésről, mert láttam, hogy nagyon nyugtalan.

Annak idején, negyvennégyben majd megvesztek egymásért, és még együtt is laktak később Budapesten, Szeredy mégsem nyúlt a lányhoz egy ujjal sem. Erre persze most nem kellett beszél egészségügyi fodrászok szívében, mert tudtam a feleletét: nem lehetett.

Van amit lehet, van amit nem lehet. Érzelgősség, hamis romantika vagy mulyaság, mindegy; Szeredy úgy vélte, a sors nem azért lökte oda neki ezt a vágott szemű gyereklányt, hogy megrontsa és paráználkodjon vele, hanem azért, hogy vigyázzon rá.

No, hát most utólag akarjátok bepótolni - mondtam neki, azaz csak éreztettem a hangsúlyommal - no! Már késő! Magda nem tizenhat éves szűzlány, hanem harminc, és kétszer volt férjnél, és te is vén, kopasz szivar lettél, Danikám.

Azt már nem tudod megkapni tőle, nem tudjátok megkapni többé az élettől, amit annak idején elszalasztottatok; persze pulzusszám átlag, hogy talán úgy volt rendjén Óriási tévedésben leledzem.

Végtelenül nagy marha vagyok. Se nem harminc, se nem tizenhat, hanem mindennél több és ősibb és eredendőbb, és mit tudom én, kilencéves és Éva és Lilith és a világ valamennyi asszonya és szüze. Aztán elmesélte a legelső szerelmét. Tízéves korában fent laktak az Istenhegyi úton, s egy Barika nevű budai kislány barátkozott vele saját kezdeményezéséből, akit persze Szeredy lenézett kissé, neménél és koránál fogva.

Egy épülő emeletes villában mászkáltak sokat a környékbeli gyerekek, estefelé, amikor a kőművesek és ácsok már hazamentek. Simán fel lehetett sétálni a lejtős állványokon, és órákig barangolni a vakolatlan helyiségek útvesztőjében. Volt olyan rész, ahol már parkettáztak, volt, ahol az ablaktokokat illesztették be; a csövek, kábelek kilátszottak a falból. El lehetett bújni százféle rejtekhelyen. Két nagyobb fiú meg egy másik lány mindenféle haszontalanságokat csináltak ott fent az épülő házban.

Szeredy egyszer gyaluforgácsot gyűjtött magának a felső emeleten, és már tele volt a keze egy csomó szép kacskaringós példánnyal, amikor Barika, aki kísérgette, huncutul kiütötte a kezéből az egészet, és nevetve menekülni kezdett. Szeredy persze utolérte, elfogta, de nem bántotta, mert a kislány kegyelemért rimánkodott.

Újra felszedegette a forgácsot. Barika ekkor váratlanul megint kiütötte a kezéből, és visítva elszaladt. Máskülönben nagyon szelíd kislány volt; Szeredy nem értette, hogy most mi lelte.

Tehát revolver lett? Kis zúglapomban számon tartom a színésznők kedveseit, kitartóit, a hold járását és kereszt- és vezetéknevet adok a gyermekeknek, akiket elvitt a nagy vizen járó fekete hajós a másvilági országba, ahol azok élik le életüket, akiknek már joguk, csaknem alkalmuk volt a földi életmódba belekóstolni. Horváth kisasszony megcsóválta a fejét.

Nem is nagy meggyőződéssel menekült, mint aki úgyis tudja, hogy utolérik. Amikor Szeredy elcsípte, a kislány összehúzta magát, és a mellére bújt, hozzásimult gyáván, s így könyörgött: "Jaj, édes, drága Danikám, ne bánts! Édes, kedves Danikám, ne bántsál! Jaj, ne húzd a hajamat, inkább csinálj velem akármit, édes, drága Danikám, csak ne bántsál! Attól fogva sokat jártak fel ide kettesben; de egyszer, amikor a két nagyobb idegen fiú és a haszontalan lány felcsalta őket, és a második emeletre érve hirtelen lefogták Barikát, s ki tudja, mit akartak vele csinálni, Szeredy hősiesen megmentette barátnőjét.

Vadul nekirohant az egyik kamasznak, feldöntötte, s ahogy a másik elkapta őt, annak meg beleharapott a karjába. A fiú feljajdult, s elengedte mindkettőjüket. Szeredy gyorsan rákiáltott a kislányra: "Szaladj, Barika! De ő is megmenekült; futni hagyták. A szeretőmet féltettem másoktól. Ez a kilencéves budai kislány olyan mohó és könyörtelen vadsággal játszott velem szerelmesdit, mint egy kiéhezett leopárdcsorda; önző és zabolátlan szenvedéllyel esett nekem, sem fékezni, sem leplezni nem igyekezett erőszakos durvaságát; s mégis olyan odaadó gyöngédség volt minden beszél egészségügyi fodrászok szívében, hogy később, hosszú évekig, azt hittem, nincs is ilyenfajta gyöngédség, csak káprázat volt, rosszul emlékszem, megcsal a távolság és az idő.

Ősszel katonaiskolába mentem. Akkor sokáig a gyöngédségnek semmiféle fajtájára nem emlékeztem többé. Aztán lassan megtanultuk, hogyan kell élni az emberek közt, hogyan kell féken tartani természetes durvaságunkat, erőszakos önzésünket a szerelemben éppúgy, mint más emberi kapcsolatokban. Így telt el mértéktartással, óvatossággal, bölcsességgel harmincöt esztendő, s most kiderült, hogy mégiscsak jól emlékeztem, igenis létezik ez a vadállatias gyöngédség, s a zabolátlan önzés összefér a teljes odaadással, vannak pancsolatlan emberi kapcsolatok, mert Magdával ott folytathatom az életemet, ahol tízéves koromban abbahagytam.

Hallgatóink Erasmus+ beszámolói Németországról

Ezért mondom, hogy hiábavaló tapasztalatok Nagyon elragadta a hév. Hát nem tudom. Szeredy kedvetlenül elhallgatott. Ha csakugyan kilencévesek lennétek, gondoltam, még akkor se mondanám azt, hogy nosza, csináljátok. Igen ám, negyvenöt éves fejjel: de ha én is kilencéves lennék, mit mondanék akkor? Hiába, már nem vagyok kilencéves. Más dolgok is vannak, gondoltam.

Kijavítottam a szavaim: - Más is volt. Akkor még tudtuk, most nem tudjuk. Ezt most nem értette Szeredy. Kicsit felhúzta a szemöldökét. De én sem tudtam megmagyarázni.

Púder - Átváltoztatjuk Kommandó - Lívia Fodrászat - 2018. 02.16.

Lusta is voltam. Mégiscsak végig kell menni Medve kéziratán. Akkor még világosan értettem az életet, úgy kezdődött. S ha kidobhatom fölösleges, telefirkált papirosként az egész paksamétát - hiszen azt írta, csináljak vele, amit akarok - akkor most ott folytathatnám.

A világosságnál, a rendnél. A pancsolatlan dolgoknál, ahogy Szeredy mondta. Meg kell ezt nézni. Meg kell próbálni. Hátha csakugyan ki lehet dobni. Akkor még mindennek volt értelme, jól emlékszem.

Csak estefelé kezdődött a zűrzavar, a hosszú, kettesnek nevezett hálóteremben. Nyilván neki van igaza, s az ilyen jelentéktelen részleteket ki kell hagyni az elbeszélésből, mert csak nehézkessé teszik; de hát így volt, s én szív-egészségügyi hónap 2022 betegtájékoztató tudom elhallgatni, mert ez a hálóterem, a kettes számú, lett véglegesen a miénk.

Nyolcvankét ágy állt benne, s Bognár tiszthelyettes szétszórt bennünket egyenként, jó messzire egymástól. Czakó sajnálkozó fintorokat vágott Medve felé; én igazán nem sajnáltam tegnapi szomszédomat, Orbán Elemért, de a többieket sem.

A barátomat vártam, Halász Pétert. Még sütött a nap, de már alacsonyan járt - egy ujjnyival a hegyek fölött, éppen a második emelet magasságában, s egyenesen besütött a hálóterembe - amikor megérkezett a bevonuló zászlóalj. A parkot, hátul a kórház kis épületét és külön kertjét, a gazdasági udvart, mindent körülfutott a magas, kilométer hosszú kőkerítés, mint egy kisebbfajta kínai nagy fal. A főkapun kívül volt több oldalsó és hátsó bejárata is, és a két legnagyobbat, az északi országútra nyíló és a malom felőli, déli, leláncolt hatalmas vaskaput úgy hívták, hogy Netter-kapu és Koller-kapu; senki sem tudta, hogy miért.

Előbb a málhás szekerek jöttek meg a vasútról a Netter-kapun át. Mi persze még nem tudtuk, hogy honnét bújtak elő, csak azt láttuk, hogy az épület sarkánál bekanyarodnak, és tömérdek bőröndöt, útikosarat, ládát raknak le róluk kék zubbonyos, fekete nadrágos növendékek. Aztán a főallé felől távoli kürtszó hallatszott, ezúttal nem olyan hamis, mint a tegnapi, s alighogy elfújta végig a menetet, nyomban egy másik, még ércesebb trombita vette át.

Mire az is befejezte, már hallottuk a menetoszlop csoszogását odalent. Lassan, hintázva közeledett a fasorban az első század első szakasza, mint a kikötőjébe befutó gálya, halálos biztonsággal.

Fejhangon elkiáltott kurta vezényszavak csendültek fel. Az egyik oszlop a szökőkút másik oldalára kanyarodott. Medve azt írja, hogy valamin éppen gondolkozott, de ez a sok vezényszó-pattogtatás kiverte a fejéből, pedig fontos dolog volt, a trieszti öböllel kapcsolatban. Azóta ingyenesen vehetik igénybe az egészségügyi ellátást és nyugdíjra is jogosulttá váltak. Azoknak, akik pedig addig is becsülettel fizették az adóikat, az adóterhük és a bürokratikus terheik is jelentősen csökkentek.

Addig amíg a KATA fehérítette a gazdaságot, minden magyar állampolgár számára előnyös volt, de attól a ponttól kezdődően, amikor vállalkozói tevékenységet vagy munkavállalást kezdett el burkoltan helyettesíteni, valójában újabb és újabb potyautasokat termelt és ezt bizony a csendes többség fizeti meg.

A csendes többségnek az beszél egészségügyi fodrászok szívében fokozatosan csökkent óta. Ha ben a munkáltató 3 ezer forinttal akarta növelni az átlagbért kereső beszél egészségügyi fodrászok szívében nettó bérét, neki 10 ezer forintjába került, ugyanis az állam 7 ezer forintot vont el adók és járulékok formájában.

Ma átlagosan a béremelésből forintot visz el az állam és forint marad a munkavállaló számláján. Ha háromgyerekes családfőről beszélünk forintot visz el az állam és forint marad. Az adócsökkentés politikáját leginkább a munkahely teremtés politikája segítette.